Keresés

"Olaszosan élem az életemet" - Czafik Tamás Alfaparf Milano Professional nagykövet!

Czafik Tamás az Alfaparf Milano Professional márkanagykövete lett!

Czafik Tamás az olasz életérzésben találta meg önmagát, ebben pedig kitűnő partner az Alfaparf Milano Professional. Tomi most a brand márkanagykövete lett. A kinevezés kapcsán kérdeztük!

Hogyan indultál a fodrász pályán?

21 éves voltam, egyetemre jártam közgazdász szakra, de valahogy sosem éreztem igazán magaménak. Mindig valamilyen alkotói munkára vágytam, ekkor döntöttem el, hogy elvégzem a fodrásziskolát. Nagyon jó mesterhez kerültem, aki nemcsak precizitásra tanított, hanem már ekkor belém rögzült az új dolgokra való kíváncsiság és a határaim állandó feszegetése. Ez motivál. Amikor belefeledkezel az alkotásba, tudod és látod magad előtt, mit szeretnél, a kezed pedig csak egy eszköz, ami véghezviszi a műveletet. Tanulóéveim után rögtön megnyitottam önálló üzletemet, ami szerencsére nagyon szépen fejlődött. Már akkor imádtam a pörgést. Mindig is temperamentumos voltam, “olaszosan” élem az életemet, ez pedig a munkámra is jellemző.

Hogyan ismerkedtél meg az Alfaparf termékeivel?

Az Alfaparf Milano Professional termékekkel tíz évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor Mosonmagyaróváron tartott a cég egy helyi képzést. Emlékszem, akkor került bevezetésre a Pigments termékcsalád, amibe azonnal beleszerettem. A termékcsalád többi tagjának kipróbálása után úgy éreztem, megérkeztem. Mint már említettem, olasz módra élem az életemet, így az olasz termékek az igazán nekem valók. Az innováció, a mai kor igényeinek maximális kielégítése, és a jövőbe mutató újdonságok, amivel időről-időre megújítják a termékszortimentet, szerintem egyedülálló a piacon.

Hogyan lettél a brand nagykövete?

2022-ben kerültem be az Officina del Colore programba, melynek keretén belül negyven hazai Alfaparf Milano Professional fodrász kiutazhatott Milánóba, az anyacég oktató stúdiójába tanulni. Ezek után egyre több lehetőség talált meg itthon is, technikusként is segítve a Hair-Line Hungary nagyszerű oktatóit. Majd 2023-ban kértek fel és debütáltam a színpadon a Hair-Line Kft. harmincadik születésnapján, ami számomra egy igazi megérkezést jelentett. Decemberben már az új Alfaparf Milano Professional Nagyköveti program jelöltjei között voltam.

Amikor kiválasztottak a pozícióra, nem volt kérdés, hogy igent mondok rá. Első kézből tapasztalhatom meg az újdonságokat, a legújabb trendeket és anyagokat még azok bevezetése előtt.

Milyen szakmai változásokkal jár ez a kinevezés?

Rendszeres kiutazást jelent Milánóba. Az ottani kollekciót aztán itthon is bemutatjuk különféle oktatások keretein belül. Ezen felül természetesen online platformokon a márka népszerűsítése a feladatkörünk. 

Mit érzel annak kapcsán, hogy téged választottak a pozícióra?

Hatalmas megtiszteltetés ez a kinevezés. Úgy érzem, most vagyok a helyemen és az utamon a mindennapi szalonmunka mellett. Ahogy Olaszországban is Rudy Mostarda inspirált minket: szívünket-lelkünket kell belerakni a szakmaiság mellett a munkáinkba. Eddig is így tettem, a márkanagyköveti címmel pedig nincs is más választásom. (nevet)

Miért buzdítanál másokat is az Alfaparf termékek használatára?

Véleményem szerint minden professzionális festékmárka fantasztikus termékeket hozott létre. Mindegyikkel meg kell tanulnunk dolgozni. Minden cég megpróbálja a mai kor igényeit kielégíteni. Én úgy érzem, hogy az Alfaparf Milano Professional termékekkel a mindennapok során ez rendkívül egyszerűen és gyorsan kivitelezhető! Minden igényre van egy hatásos, egyszerű megoldás: ammónia-, PPD-mentes festékek és árnyalók, kötéserősítők vagy bármi más. Mindez egy olaszos temperamentummal megfűszerezve, amit az oktatásainkon is igyekszünk átadni. Kell ennél több?

Képek: Czafik Tamás

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)