Keresés

Elhunyt Lehoczkyné Tóvizi Ilona

A Lorántffy Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium volt oktatójától búcsúzunk!

EBBEN A CIKKBEN

A Lorántffy Zsuzsanna Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium volt oktatója, Lehoczkyné Tóvizi Ilona 61 éves korában elhunyt. Ilona 1988-ban költözött Dunaújvárosba, ahol a Vegyesipari Vállalatnál helyezkedett el fodrászként, majd 1993-ban már fodrászmesterként önálló vállalkozásba kezdett.

2005-ben szakoktatói diplomát szerzett fodrász és kozmetikus szakon, azév szeptemberétől pedig a Lorántffy iskola fodrász szakoktatója lett. Jelentős szerepe volt a fodrász gyakorlati képzés helyi feltételeinek megteremtésében és az iskola tanműhelyének kialakításában. Az évek során számos tanulója indult és ért el sikereket országos szakmai versenyeken, vizsgákon. Szakoktatói munkája elismeréseként 2013-ban „Bonis bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesült. Szakmai munkájának elengedhetetlen része volt az országos vizsgaelnöki és szakmai szakértői feladatok ellátása is.

2021-ben a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara jubileumi ünnepségén Aranykoszorús Mester címet kapott. Bár 2023-ban őszén nyugdíjba vonult, még 2025 őszén is tanított és vizsgáztatott.

Emlékét megőrizzük!

További cikkekért böngéssz az oldalon!