Keresés

Nagypál Dóra - Medal for Excellence a WorldSkills 2026 versenyen

Nagypál Dóra a Medal for Excellence díjjal érkezett haza a WorldSkills 2026-os megmérettetéséről!

Idén Sanghajban került megrendezésre a WorldSkills verseny, melynek során a legfiatalabb szakemberek mérhetik össze tudásukat. A magyar fodrászszakmát Nagypál Dóra képviselte, aki az eddigi legjobb magyar eredménnyel ötödik helyen végzett és elhozta a Medal for Excellence (Kiválóság-érem) díjat. 

Cikkünkben Nagypál Dóra és felkészítői meséltek a versenyen tapasztaltakról!

Nagypál Dóra: "Élveztem az egészet"

Nagypál Dóra a versenyzés világával Meszlényi Marika által ismerkedett meg Hódmezővásárhelyen az Elegance Szalonban. A maximalizmus azonban már korábban is hajtotta:

"Azt mondtam, hogy csakis akkor indulok el egy versenyen, ha jó helyezést érek el. Több helyi, majd regionális versenyen indultam, később pedig a Magyar Bajnokságon is értem el első és második helyezést. A konty kategóriákra Vámos István, a férfi kategóriákra pedig Csonka Tamás készített fel" - részletezte Nagypál Dóra.

Amikor később Hajas László versenyzőket keresett a Skills versenyekre, Meszlényi Marika Dórit ajánlotta a válogatóra. Tavaly a EuroSkills-re nem sikerült kijutnia, idén azonban megnyerte a WorldSkills válogatót. Már a felkészülés alatt rengeteg tanáccsal látták el Dórit a felkészítők. Ezek közül néhányat a mindennapokban is megőriz:

"Azt mondták, hogy soha ne adjam fel, ugyanakkor ne szálljak el. És élvezzem. Ezek a legfontosabbak. Élveztem az egészet, hiszen a versenyszellem mindig is megvolt bennem, ugyanakkor a felkészülés nagyon hosszú volt és kihívásokkal teli. Örültem, amikor elkezdődött a verseny, amely aztán csak néhány pillanatnak érződött" - részletezte Dóri.

Nagypál Dóra versenymunkái

A mezőnyt Dóri nagyon erősnek látta, ugyanakkor a Medal for Excellence díjnak kifejezetten örül:

"Nem kételkedtem abban, hogy jó helyezést érek el, és akár megkapom ezt a díjat. Reménykedtem a dobogós helyezésben, de azt láttam, hogy a kínai és a koreai versenyzők nagyon jól dolgoztak, szinte végig ők vezették a mezőnyt. A koreai versenyző például a babafej hajából levágott tincsek segítségével készített magának egy saját színskálát. Nagyon felkészült volt."

Természetesen Dóri rengeteg tanulságot visz magával. A fegyelem, a gyorsaság és a tervezés minden versenyen, de a mindennapi szalonmunkában is fontos tulajdonságok. 

Így látták a versenyt Nagypál Dóra felkészítői

"Változatos volt a felkészülés, igyekeztünk kihozni belőle a maximumot. Dórit folyamatosan támogattuk több oldalról, minden felkészítő segítségével. Ebből adódóan természetesen Dórinak volt a legnehezebb feladata az egész felkészülés alatt. Én magam nagyon örülök a helyezésének. Amellett, hogy büszkék vagyunk rá, azt gondolom, hogy tanulságokkal is gazdagodtunk és bebizonyosodott, hogy versenyzés közben is emberek vagyunk, nem robotok" - mondta Vámos István.

"Büszke vagyok Dórira, hogy a WorldSkills élmezőnyében végzett. Emögött a teljesítmény mögött Dóri tudása és kitartása mellett természetesen a fantasztikus felkészítők munkája is áll. Ezúton is köszönet illeti Hajas Lászlót, Vámos Istvánt és Veress-Győri Sándort" - tette hozzá Meszlényi Marika.

"Dóri kétszer hét hónapig készült a versenyre, amely alatt nagyon szorgalmasan dolgozott. Azt kell, hogy mondjam, hogy minden versenykategóriában felhozta a tudását egy nagyon magas szintre. Úgy gondolom, hogy minden versenyszámot jól teljesített, nem voltak nagy hibái. Idén sok szigorítás és újítás nehezítette versenyt. A verseny történetében először például afro-haj kiegyenesítése volt az egyik feladat, tükrök helyett pedig úgynevezett AI-tükrök voltak kihelyezve, amelyek tabletként működtek. Ezen kívül a versenyzőknek jegyzetelniük kellett a receptúrákat és rajzolniuk a hajvágások menetét, valamint a színpanelek elhelyezését. Az biztos, hogy nem állunk meg: januártól kezdjük a felkészülést a EuroSkills versenyre - összegezte tapasztalatait Veress-Győri Sándor. 

"Azt gondolom, hogy Dóri bravúros eredményt ért el. A felkészülésen rengetegen dolgozott, úgyhogy abszolút megérdemelte ezt az eredményt. Dóri nagyon jó alapokkal érkezett a felkészülésre és a versenyrutinja is megvolt, úgyhogy valójában minden területen csak egy kicsit csiszoltunk a tudásán. Amikor befejeztük a felkészülést, szinte biztosak voltunk benne, hogy a kiválóság érem meglesz. Reméljük, hogy a EuroSkills versenyen is hasonló sikereket ér majd el Dóri" - emelte ki Csonka Tamás.

"Soha nem ért el magyar versenyző jobb eredményt ezen a versenyen. Néhány évvel ezelőtt volt egy hatodik helyezettünk, most azonban két első helyezett volt, így Dóri az ötödik helyen végzett. Ez egy nagyon összetett verseny, ahol már azért is pontlevonás jár, ha a versenyző rálép a hajszárító kábelre a földön. Azt gondolom, hogy Dóri jól teljesített, szépen dolgozott. Ez nagyban köszönhető Meszlényi Marikának és csapatának, ahol Dóri megtanulta, hogyan kell nyúlni a hajhoz.

A felkészülés során fényképek segítségével gyakoroltuk az analizálást és a versenyfeladatok elkészítését. Az eddigi versenyeken egyetlen képet kaptak a versenyzők, amelyet el kellett készíteni, most azonban három kép közül választhattak. A verseny újításai mind a fodrászok fejlődését szolgálják azon keresztül, hogy komplexebb versenyt teremtenek. Tudtam, hogy Dórinak helye van az első tízben, ahol már apróságokon múlnak csak a különbségek. Azt gondolom, hogy 32 ország között az ötödik helyezés kiváló eredmény" - zárta a felkészítők gondolatait Hajas László.

Nagypál Dóra és Hajas László

Képek: WorldSkills, Hajas László, Veress-Győri Sándor

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)