Szikriszt József Bronzkoszorús Fodrászmester, a JOICO Magyarország művészeti vezetője és szalontulajdonos. Pályája ezeken kívül is rendkívül szerteágazó:
- 2004-ben végzett az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskolában,
- 2010-től felel a JOICO Magyarország szakmai életéért,
- 2012-ben nyitotta meg a Hair Szikriszt szalont, ahol jelenleg hetente három napot dolgozik,
- ugyanebben az évben mestervizsgázott,
- szakértő és zsűri az OMC csapatában,
- dolgozik a Mestervizsga Felkészítő Programban,
- aktív szerepet vállal a Magyar Fodrász-, Kozmetikus-, Körmös Egyesület életében.
Szikriszt József útravalója: "Nekünk kell változni a fiatalokhoz!"
Szikriszt József szerint az évek során nem a fiatalok változtak, hanem a körülményeik. Az okoseszközök megjelenése óriási változást hozott az ő szakmai életükben. Joci szerint az ő generációjának és az idősebbeknek kell alkalmazkodni a fiatalok világához, hiszen a fiatalok számára ez a világ a természetes, ebbe születtek bele. Ha pedig egy oktató meg szeretné ragadni a figyelmüket, akkor a saját nyelvükön kell megszólítania őket.
A szakma legnagyobb változását Joci számára az jelenti, hogy az internet térnyerésével háttérbe szorult a nagy márkák trenddiktáló szerepe. Korábban a márkák egy évben akár négy trendkollekciót is kiadott, ez mára megváltozott. Korábban ezek a márkák voltak a szakma zászlóshajói, a fodrászok pedig a márkák által diktált trendeket tanulták és tanították. Ma már akár egyetlen szakember is tud trendet alkotni a közösségi média segítségével.
- Hogyan került Joci az OMC világába és kik segítették ezen az úton?
- Mit tenne másképp, ha újrakezdené?
- Mit tanácsol a fiataloknak?
Tudd meg a videókból és nézd meg Joci fotóit is!
Nyitókép: Szikriszt József
További cikkekért böngéssz az oldalon! :)






