A Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum a L’Oréal Professionnel Hungary Kft. támogatásával és segítségével 2020-ban is megrendezte a Gáspár Pomádé Országos Fodrászversenyt, melyet az iskola tavaly indított útnak hagyományteremtő szándékkal. Rendhagyó módon és a járványhelyzetre való tekintettel, a szervezők digitális formában próbálták biztosítani a lehetőséget a versenyezni vágyó fiatalok számára.
Gáspár Pomádé Országos Fodrászverseny 2020
A tavalyi évhez hasonlóan idén is az ország minden részéről, 14 városból voltak jelentkezők, Szombathelytől Nyíregyházáig. A verseny tisztasága érdekében a szervezők mindent megtettek. Az indulóknak a versenykiírásban meghatározott beállítású és számú fotók mellett egy videófelvételt is be kellett küldeniük, amit az előzsűri nézett meg és hasonlított össze az elkészült fotókkal.
A JELENTKEZŐK NÉGY KATEGÓRIÁBAN INDULHATTAK:
1) Női versenyszám: 20-as évek frizurája
2) Női versenyszám: divat hajvágás az ősz színeivel
3) Női versenyszám: extrém konty a Halloween jegyében
4) Férfi versenyszám: modern klasszikus frizura vágása, szárítása férfi babafejen vagy élő modellen
Végül a szakmai zsűri Hajas László mesterfodrász elnökletével elemezte, bírálta és pontozta a fotókat. A pontok összesítése után alakult ki a hivatalos végeredmény: az eredményhirdetés online, videóértekezlet keretében zajlott.
A SZAKMAI ZSŰRI TAGJAI:
- Hajas László (elnök)
- Szécsényi István
- Tonomárné Dancsó Erika
- Dalotti Gergő
- Kovács R. Ádám
- Rigó István
- Vörös Tamás
A fodrászverseny győztesei:
#1 NŐI VERSENYSZÁM: 20-AS ÉVEK FRIZURÁJA
ELSŐ HELYEZETT: Dabis Melinda
ISKOLA: Hódmezővársárhelyi HSZC Ötvös József Technikum
MÁSODIK HELYEZETT: Walcz Boglárka
ISKOLA: Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
HARMADIK HELYEZETT: Ondó Diána
ISKOLA: KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
#2 NŐI VERSENYSZÁM: DIVATHAJVÁGÁS AZ ŐSZ SZÍNEIVEL
ELSŐ HELYEZETT: Csehi Máté
ISKOLA: VIK Vendéglátó, Turisztikai Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium
MÁSODIK HELYEZETT: Nagy Tiara
ISKOLA: VIK Vendéglátó, Turisztikai Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium
#3 NŐI VERSENYSZÁM: EXTRÉM KONTY A HALLOWEEN JEGYÉBEN
ELSŐ HELYEZETT: Szabó Vanessza
ISKOLA: Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum
MÁSODIK HELYEZETT: Jójárt Natasa
ISKOLA: Pécsi SZC Garai Miklós Szakgimnázium és Szakiskolája
HARMADIK HELYEZETT: Makán Doroti
ISKOLA: Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola
#4 FÉRFI VERSENYSZÁM: MODERN KLASSZIKUS FRIZURA VÁGÁSA, SZÁRÍTÁSA FÉRFI BABAFEJEN VAGY ÉLŐ MODELLEN
ELSŐ HELYEZETT: Horváth Márk
ISKOLA: Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium
MÁSODIK HELYEZETT: Halaj Liza
ISKOLA: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola
HARMADIK HELYEZETT: Csehi Máté
ISKOLA: VIK Vendéglátó, Turisztikai Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium
A Fodrászinfó nevében ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és győztes versenyzőnek! :)
Szöveg és képek: Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum