Keresés

Veress-Győri Sándor, a londoni Sassoon Salon korábbi kreatív igazgatója a Luxoya nemzetközi művészeti igazgatója lett!

„Része akarok lenni ennek a fejlesztésnek!” – nyilatkozta Veress-Győri Sándor!

A Luxoya csapata folyamatosan bővül, az oktatófodrászok egy részét korábban már bemutattuk, most azonban örömmel jelentjük be, hogy Veress-Győri Sándor, aki 10 évig volt a londoni Sassoon Salon kreatív igazgatója és a Sassoon International team nemzetközi csapatának oszlopos tagja, most a Luxoya nemzetközi művészeti igazgatója lett. A Luxoya márka a nemzetközi piacon is jelen van már, hamarosan pedig még szélesebb körben jelenik majd meg.

Hogyan találkoztál a Luxoya márkával?

Megkeresett Jákob Zoltán alapító és Vörös Tamás, a fodrászati divízió vezetője. Többször leültünk beszélgetni és kipróbáltam a styling termékeket, amik egytől-egyig nagyon tetszettek. Nagyon fontos volt számomra a döntéskor az is, hogy a Luxoya magyar márka. A feladatot azonban csak azzal a feltétellel vállaltam, ha a Luxoya széles körben nemzetközi szintre lép. A Jákob Zoltán által alapított márkák több mint 30 országban vannak jelen van, szeretnénk ezt elérni a Luxoyával is.

Milyen feladataid lesznek nemzetközi művészeti igazgatóként?

Részt veszek a termékfejlesztésben, az oktatások szervezésében és menedzselésben, de létre fogunk hozni egy Top Teamet is. Rengeteget saját oktatást szervezek Magyarországon és külföldön is, bízom benne, hogy ezt megvalósíthatom a Luxoyával is. Bár nagyon fiatal márkáról van szó, de azt érzem, hogy valami nagy dolog van készülőben. Vannak hazai terveink, de jövőre már szeretnénk részt venni nemzetközi fodrászkiállításokon is.

Miért ajánlanád a fodrászoknak a Luxoyát?

Az oktatások révén nagyon nyitott vagyok és rengeteget kísérletezek. A Luxoya termékei pedig engem is megleptek és lenyűgöztek. Hamarosan ki fog alakulni a márka pozíciója a piacon, a csapat tagjai pedig úgy gondolom, mind-mind hozzájárulnak a szakmaiságukkal ahhoz, hogy ez a legkiválóbb pozícióhoz közelítsen.

Nemzetközi oktatóként a nevemet én magam is csak egy csúcsminőségű márkához adom. A Luxoyát azonban még kevesen próbálták ki, így ennek a körnek a bővítése is fontos cél. Rengetegen kérdezik tőlem, hogy hova sorolnám be a márkát. Erre azonban csak azt tudom válaszolni, hogy ki kell próbálni és megtapasztalni. A termékfejlesztés folyamatosan zajlik, a jelenleg kapható termékek csupán az alapvető portfóliót fedik le. Most születik meg igazán a márka, én pedig része akarok lenni ennek a fejlesztésnek. Látom a márkában a potenciált és azt gondolom, hogy hamarosan a magyar fodrászok is fogják látni.

Nyitókép: Veress-Győri Sándor

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)