Keresés

Anna-bál 2025 - pályakezdő fodrászként az eseményen

Koroknai Dániel a balatonfüredi Anna-bál egyik résztvevőjének készített frizurát!

Koroknai Dániel idén tavasszal első helyezést ért el a Hair Master verseny tanuló alkalmi frizura kategóriájában. Tanulmányai befejezése után olyan szalont keresett, ahol a fejlődés mellett megélheti kreativitását is. Kucsera Zsolt szalonjában kezdett dolgozni, nemrég pedig a legendás balatonfüredi Anna-bál egyik résztvevőjének készített frizurát. Az Anna-bál mindig is a szépséget, az eleganciát és a nőiességet jelképezte, így az erre az alkalomra készített frizurák, sminkek és ruhaköltemények különösen fontosak a résztvevők számára.

Koroknai Dániel mindig is kereste, hogy miben tudna igazán kiteljesedni, így szerette meg az alkalmi frizurák világát:

„Gyakran ámulattal figyeltem, amikor valaki gyönyörű kontyokat vagy extrém frizurákat készített. Amikor én is elkezdtem próbálkozni ezekkel a technikákkal, lépésről lépésre elsajátítottam az apró mozdulatokat, egyre többféle frizurát tudtam magam előtt elképzelni és megvalósítani. Úgy érzem, hogy a szakma ezen része végig fogja kísérni pályafutásomat, de természetesen még rengeteget kell tanulnom és fejlődnöm.” – nyilatkozta.

A HairMaster-től az Anna-bálig

A HairMaster verseny Dani számára visszaigazolást és megerősítést jelentett. A versenyre egyedül készült fel, így az első helyezés óriási élményt jelentett számára. Munkáját a zsűri is kiemelkedőnek találta, olyannyira, hogy Ada Tatomir meghívta magához Danit, további fejlődési lehetőséget biztosítva ezzel számára.

Dani munkáját természetesen barátai is ismerték, így érte a lehetőség, hogy az Anna-bálra készítsen frizurát:

„Egyik kedves barátnőm Molnár Izabella ismerte a munkáimat, és említette, hogy szeretné megvalósítani régi álmát, szeretne részt venni a balatonfüredi Anna-bálon. Mivel számára ez egy nagyon fontos esemény volt, megtiszteltetésként éltem meg, hogy engem kért fel a frizura elkészítésére.”

Alkalmi frizura az Anna-bálra

A frizura inspirációja egy virágos-pillangós téma volt, amelyhez Dani tündérmesés témát álmodott meg. Ehhez egy lágy, laza kontyot készített, amely díszeivel kiemelkedik a frizurák közül, mégsem túl hivalkodó, és nem vonja el a figyelmet a ruháról - amit egyébként a modell maga készített. A frizura oldala lágy esésű, kisebb finom kiemelésekkel, míg a konty hátsó része ráerősít a ruha varázsára.

„Megtisztelő volt, hogy nem sokkal tanulmányaim után máris egy ilyen csodálatos eseményen vehettem részt. Bízom benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségem hasonló rendezvényeken részt venni, hiszen számos frizura inspirálóan hatott rám, a tapasztalatokat pedig továbbviszem a mindennapi munkámba.”

Képek: Hair Master, Kerekes Norbert, Koroknai Dániel

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)