Keresés

Személyesen is megtapasztalhattuk a Philip Martin's különlegességét!

A Philip Martin’s nyílt napot tartott, ahol még mi is részesültünk egy fejbőrkezelésben!

Nyílt nap keretében nyerhettek bepillantást a Philip Martin’s világába az érdeklődő fodrászok 2025. június 16-17-én. Azt már korábban is megírtuk, hogy a márka szándékosan tér el a piac többi szereplőjétől mind hozzáállásban, mind technológiában, mind összetevőkben. Ez a hozzáállás, az emberi tényező és a bio-organikus összetevők adják a Philip Martin’s termékek exkluzivitását és luxus minőségét.

Ilyen volt a Philip Martin’s nyílt nap

A márkát Bruno Janeiro export manager, valamint Simone Minella technikai igazgató, és Alice Crivellaro oktatófodrász mutatták be a résztvevőknek. A magyar csapatból Horkics Virág és Varga Nikoletta voltak jelen a színpadon. Az már az első néhány percben kiderült, hogy a Philip Martin’s valóban óriási hangsúlyt fektet az emberi tényezőkre, kiemelték ugyanis, hogy a termékek és technikák mellett fontos, hogy a márka mögött álló embereket is megismerjük, illetve hogy a szalonmunka során is koncentráljunk a vendég megismerésére is.

A Philip Martin’s szándékos mássága talán ebben a hozzáállásban mutatkozik meg leginkább. A szándékos különbözőség pedig figyelemfelkeltő hatással is rendelkezik, így lehetséges, hogy a Philip Martin’s folyamatosan terjeszkedik és egyre több országban jelen van. A márka másik alappillérét a bio-organikus összetevők és a zöld kémia jelentik. Ezek nem elsősorban a vendéget, hanem a fodrászokat szolgálják, akik napi szinten több órát érintkeznek minden termékkel. A Philip Martin’s hitvallása szerint a saját identitást érdemes megélni, nem pedig a sémákat, minden szalon és fodrász egyedi stílussal rendelkezik, a Philip Martin's-nál pedig minden elérhető ennek felfedezésére.

A saját identitás megélését az olasz oktatók egy érdekes példán keresztül szemléltették: képzeld el, hogy a szalonod holnaptól étteremként működik!

  • Milyen étterem lenne? Vegetáriánus? Húsimádó? Fúziós konyha?
  • Milyen alkalmazottakkal dolgoznál?
  • Milyen emberek lennének a szakácsok és a pincérek?
  • Mennyit tudnának az alkalmazottaid az étterem működéséről?

Hasonló gondolatok mentén gondolkoztak közösen a részt vevők, a példa célja pedig annak megmutatása volt, hogy nem csak a szalon jelenje, hanem a célja, a jövőképe, a víziója is kulcsfontosságú. Ilyen tekintetben érdemes gondolkoznunk a kollégákon, a termékeken, azok összetevőin és a marketing stratégián.

„A márka nem akar eladni semmit, és nem akar meggyőzni senkit semmiről. Aki azonban átérzi a fókuszban lévő emberi tényezőket és a márka szellemiségét, azt már nem is szükséges meggyőzni semmiről.”Horkics Gábor, a Philip Martin’s hazai forgalmazója

Modellek a színpadon

A Philip Martin’s nyílt napján olyan technikák kerültek bemutatásra a színpadon, amelyekkel minden fodrász találkozik a munkája során:

  • otthon festett szőke haj javítása,
  • ősz lenövés tőfestése,
  • többszörösen szőkített haj színkorrekciója,
  • vörös hajfestés

A munkákat a márka oktatófodrászai a Philip Martin’s szalonrutinjai szerint végezték, a kezelés egy esszenciális olajjal végzett üdvözlő rituáléval kezdődik, amelynek segítségével a vendég megnyugodhat és ténylegesen megérkezhet a szalonba. A luxusminőségű szolgáltatás és az exkluzív termékek pedig tulajdonképpen magától értetődő elemei a szalonélménynek.

Fejbőrkezelés a Philip Martin’s világából

A Phlip Martin’s exkluzivitását egy rövid időre mi is átérezhettük, hiszen részünk lehetett egy fejbőrnyugtató kezelésben Simone Minella vezetésével. Az exkluzivitás érzését nem könnyű szavakba foglalni, azonban az odafigyelés, a pontos diagnosztizálás és a valódi törődés egyértelműen érezhető volt. A Philip Martin’s luxusminőségű esszenciális olajának, fejbőrradírjának és hajápoló kezelésének köszönhetően pedig rövid idő alatt szinte újjászülettünk: nyugalom áradt szét bennünk, éreztük a fejbőr és a haj fellélegzését, a kezelés után pedig mintha frissen ébredtünk volna egy pihentető alvás után.

Ez az élmény ráadásul egy oktatási közegben ért minket, egy csendes szalonban ez az élmény valószínűleg egy sokkal mélyebb tapasztást ad.

Ilyen volt a Philip Martin's nyílt nap

Ha téged is érdekel egy exkluzív luxusmárka, akkor vegyél részt a következő nyílt napon szeptemberben vagy érdeklődj az alábbi elérhetőségek egyikén:

Email: philipmartins@szepseg.eu

Horkics Gábor: 0620-525-0505

Horkics Virág: 0620-425-05-07

Képek: Fodrászinfó

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)