EBBEN A CIKKBEN
01Termékértékesítés mellett szakmai háttértámogatás02Eszközök, kellékek, bútorok - minden egy helyen03A jövő az utánpótláson múlik04A fejlesztés nem áll meg, a fejlődés folyamatosSzendrei Szabolcs, a Szendrei Szépségcikk tulajdonosa szó szerint beleszületett a szépségiparba. Édesanyja fodrászként dolgozott, így már gyermekként, és később fiatal felnőttként is első kézből látta, milyen kihívásokkal küzdenek a magyar szakemberek.
„Küldetésemnek érzem, hogy a beauty szektor szereplőinek segítséget nyújtsak. Az évek során apránként építettük fel a hálózatot: 2001-ben alakult meg a Szendrei Kft., az első üzlet Gyöngyösön nyílt, majd a kis- és nagykereskedelmi tevékenység folyamatosan bővült, míg ma már 15 szaküzlettel és egy egri nagykereskedelmi központtal szolgáljuk ki partnereinket. – foglalta össze a cég fejlődését egyetlen mondatban Szabolcs.
A Szendrei Szépségcikk története 1995-ben kezdődött, egy olyan időszakban, amikor a rendszerváltás után a fodrászati ellátás hiányosságai komoly kihívást jelentettek a szakemberek számára.
„A főiskolai éveim alatt kezdtem el azon gondolkodni, hogyan lehetne segíteni a szakmát abban az időszakban, amikor az ellátás akadozott. Az út nem volt könnyű, de a cél mindig világos volt: értéket, bő választékot és biztonságot adni a szakembereknek. Ez a szemlélet azóta is meghatározza a mindennapjainkat.” - mesélte nekünk a tulajdonos, az európai színvonalon felépített és berendezett raktárban. Belépve sokkal inkább érzi magát a látogató egy mindennel felszerelt szépségszaküzletben, mint egy hagyományos raktárban.
Ahogy a Szendrei Szépségcikk nőtt és fejlődött, természetes volt, hogy a hazai piacon túlmutató lehetőségeket is keressen. Jelenleg több európai márka magyarországi disztribútoraiként dolgoznak. Stratégiájukat nem a gyors növekedés, hanem a tartós, bizalmon alapuló kapcsolatok kiépítése határozta, illetve határozza meg.

Termékértékesítés mellett szakmai háttértámogatás
„Hiszünk abban, hogy az igazi érték a szakmai hitelesség, valamint a megbízhatóság fenntartásában rejlik. Célunk, hogy partnereink számára stabil, hiteles, magas színvonalú hátteret biztosítsunk, miközben a magyar szakmai kultúrát nemzetközi szinten is képviseljük." - folytatja Szendrei Szabolcs, immáron a felszerelt és berendezett, oktatásokra, rendezvényekre megálmodott bemutatóteremben. Itt 2010 óta saját, szakmailag átgondolt oktatásokat kínálnak, kezdve a 6.Zero, a K-time, vagy a Carin programokkal, de tartanak bemutatókat, valamint oktatásokat a L’Oréal Professionnel és a Matrix márkák szervezésében is.
Céljuk egy olyan inspiráló szakmai tér működtetése, ahol rendszeres workshopok, képzések és márkabemutatók révén a fodrászok, kozmetikusok a legújabb trendeket és technikákat sajátíthatják el.
„Nemcsak termékeket kínálunk, hanem széleskörű tudást és folyamatos szakmai fejlődést is biztosítunk partnereinknek. Nem csupán forgalmazóként működünk: szakmai partnerként hidat építünk a márkák, a fodrászok és az oktatás között. Törekszünk arra, hogy mindenki megtalálja nálunk a szakmai munkájához való értékes terméket, tudást. A Szendrei Szépségcikk a megbízhatóság, a szakmai hitelesség és a folyamatos fejlődés szimbóluma.”
A vállalat Magyarországon a szépségipar meghatározó szereplője, amely minden fő szegmensben – fodrászat, kozmetika, műköröm – átfogó portfólióval, továbbá kiemelkedő szakmai támogatással van jelen. Minden kapcsolatuk alapja a személyes figyelem, a partnerségre épülő kommunikáció, amelyet rugalmas megoldásokkal és folyamatos szakmai háttértámogatással egészítenek ki.

Eszközök, kellékek, bútorok - minden egy helyen
„Kiemelten fontos számunkra, hogy a fodrászok, illetve szépségipari szakemberek új impulzusokat kaphassanak a mindennapi munkájuk során. Igyekszünk testreszabott szolgáltatásokat is biztosítani. Célunk, hogy a szakemberek ne csupán termékeket, hanem valódi szakmai értéket, megbízhatóságot kapjanak, ami hosszú távon erősíti a bizalmat, támogatva a szakmai sikert.”
A raktárban sétálva láthattuk, hogy a termékportfólió átfogó, az alapanyagoktól a bútorokon át a professzionális gépekig minden kategóriát lefed, így a szakemberek egyetlen forrásból érhetik el mindazt, amire a mindennapi munkájuk során szükségük van.
A jövő az utánpótláson múlik
Vallják: a szakma jövője az utánpótláson múlik. Nemcsak a bemutatótermükben, hanem számos oktatási intézményben és szakképzési centrumban is rendszeresen tartanak képzéseket, hogy a tanulók valós szalonhelyzetekre készülhessenek fel. Emellett a pályakezdőknek kedvezményes termékportfólió-ajánlatot biztosítanak, hogy már az első munkanapjukon megbízható termékekkel dolgozhassanak.
„A pályakezdő szakemberek mellett támogatást nyújtunk mindazoknak, akik új márkák felé nyitnának. Cégünk szakmai tanácsadással, egyéni egyeztetéssel és személyre szabott átállási programokkal segíti a váltás folyamatát. A cél nem a gyors döntés, hanem az, hogy minden partner hosszú távon elégedett legyen a választásával.”
A fejlesztés nem áll meg, a fejlődés folyamatos
A Szendrei Szépségcikk csapata a következő években a nagykereskedelmi hálózat bővítésére, a viszonteladói kapcsolatok erősítésére és az online csatornák fejlesztésére koncentrál. Folyamatosan bővítik a választékot, és a szakmai képzések terén is új lehetőségeket teremtenek: hiszik, hogy a fejlődés a tudásra épül.
„Azt szeretnénk, ha tíz év múlva is ugyanaz az értékrend hatná át a munkánkat, mint ma: megbízhatóság, minőség, szakmai tisztelet és fejlődésre való nyitottság. Ha ezek megmaradnak, akkor a vállalat természetes módon folytatja útját, akár a nemzetközi színtéren is. A hangsúly mindig azon lesz, hogy minden, amit teszünk, valódi értéket adjon a szakma és partnereink számára.” - zárta gondolatait Szendrei Szabolcs.
Portré: Szendrei Szépségcikk
További cikkekért böngéssz az oldalon! :)






