Keresés

City Cut & Culture - ahol a stílus találkozik az inspirációval

Mutatjuk, milyen volt az idei City Cut & Culture esemény!

2025. október 5-én a Schwarzkopf Professional Italy bemutatta a CITY, CUT & CULTURE nevű egyedülálló nemzetközi eseményt, amely a technika, a kreativitás és az inspiráció közötti mély kapcsolatot ünnepelte. Az esemény Milánóban került megrendezésre, a korábbi, budapesti kiadás sikerét követően, és 25 országból 1300 fodrászt látott vendégül. A színpadon 25 modell szerepelt, akiket 15 művész kísért, valamint 20 fős backstage-csapat és 110 fős szervezői stáb dolgozott azon, hogy a show megvalósulhasson.

A karizmatikus globális nagykövet, Lisa Farrall vezetésével az esemény tisztelgés volt az olasz és nemzetközi fodrászok tehetsége előtt, és egy olyan autentikus teret kínált, ahol a technika találkozik a művészettel, és minden vágás és szín az egyéniség és a kultúra kifejeződésévé válik. A CITY, CUT & CULTURE azzal a céllal jött létre, hogy kiemelje a haj, mint vizuális nyelv erejét, amely képes történeteket mesélni, érzelmeket közvetíteni és világnézeteket megosztani.

Az esemény helyszíne Milánó volt – Olaszország divat- és pénzügyi fővárosa –, egy kifinomult és élettel teli város, ahol a történelem bája találkozik a modern nagyvárosi energia dinamizmusával. A rendezvénynek a Rubattino Studio | R56 adott otthont, Milánó szívében található multifunkcionális tér, amely modern és sokoldalú kialakításáról ismert.

City Cut & Culture - az esemény

Miután a vendégek megérkeztek, egy elegáns részletekkel és Schwarzkopf Professional-stílusú sarkokkal berendezett tér fogadta őket, amely tökéletesen tükrözte a márka identitását – és az esemény energiája azonnal életre kelt. A pillanatképek és megosztott élmények között minden sarok fotóhelyszínné vált, visszaadva a CITY, CUT & CULTURE kreatív és urbánus lelkületét. A résztvevők ezután elfoglalták helyüket a főteremben, és kezdetét vette a show.

Az eseményt hivatalosan Emiliano Fanzaga, a Henkel Consumer Brands - Hair Professional Italy ügyvezető igazgatója nyitotta meg, aki üdvözölte a közönséget. Őt követte a színpadon Gerald Anthofer, az EMEA régió disztribútori piacainak vezetője, aki bemutatta a show szívét és központi témáját. A hangulatot azonnal felpezsdítette Elisabetta Cois énekesnő és tánccsapata, akik látványos előadással nyitották meg a programot. A táncosok több alkalommal is visszatértek a színpadra, koreografált közjátékokat hozva létre, amelyek gazdagították a vizuális élményt.

Az első művész, aki színpadra lépett, Lisa Farrall, a Schwarzkopf Professional globális nagykövete volt, aki az esemény teljes narratívájában központi szerepet játszott. A műsor házigazdájaként hat modellel lépett színpadra, különféle textúrákat és személyiségeket megjelenítve, részben újraalkotva a Hair by Schwarzkopf 2025 kollekciót. Minden megjelenés az egyéniség és az autentikusság üzenetét hordozta. Lisa megközelítése mélyen emberi és kreatív volt: mielőtt megalkotta volna a frizurákat, időt szánt arra, hogy

  • személyesen megismerje a modelleket,
  • meghallgassa történetüket,
  • és megértse személyiségük lényegét.

Ezt követően Lisa Farrall bemutatta az olasz digitális nagyköveteket: Alessandro Strumbo-t és az Airtouch Milano csapatát, amelynek tagjai Shi, Ping és Yang.

Elsőként Alessandro Strumbo lépett színpadra, aki lenyűgöző utazásra vezette a közönséget a szőke haj fejlődésének történetén – a múltból a jelenen át egészen a jövőbe. A szőke árnyalatok mesterének számító Strumbo három különböző megjelenést mutatott be, amelyek mind egy-egy korszakot és stílust idéztek meg: egy 1950-es évekbeli, határozott hullámokkal formázott platinaszőkét, egy természetes melírokkal készült, modern nő számára tervezett frizurát, valamint egy platinaszőkére szőkített afro hajat, amelyet a színpadon fújt csillámporral díszített – ez az erőteljes és ragyogó jövő szimbóluma volt. Minden frizura kiemelte viselője természetes eleganciáját és egyediségét, így a színpad egy valódi történetekkel és identitásokkal teli kifutóvá vált.

Alessandro után az Airtouch Milano csapat következett: Shi, az alkotóelme; Ping, a technikai precizitás megtestesítője; és Yang, a „scissor hands” néven ismert mesterfodrász. A CITY, CUT & CULTURE színpadán mindennapi életüket és közösségi médiából inspirált stílusukat vitték színre, az előadást pedig hatalmas kivetítőkön közvetítették Instagram Live-stílusban. A világhírűvé vált Air Touch technikát mutatták be három különböző hajszínű és textúrájú modellen. Előadásuk vidám és játékos volt – akárcsak ők maguk –, üzenetük pedig egyértelmű: a szépség közös alkotás, amely megosztásból és fejlődésből születik.

Az Airtouch Milano csapat fellépését egy megható beszéd követte, amelyet Darren Chidlaw, az EMEA Marketing & PPS vezetője tartott. Őszinte gondolatokat osztott meg a fodrászszakma valódi értékéről, hangsúlyozva, hogy a fodrászok mennyire nélkülözhetetlenek az emberek életében — hiszen nap mint nap örömet, önbizalmat és boldogságot hoznak ügyfeleik számára. Arra is emlékeztette a hallgatóságot, mennyire fontos, hogy az iparágban dolgozók saját jólétükről, egészségükről és mentális egyensúlyukról is gondoskodjanak, mert csak akkor tudnak szépséget és pozitivitást sugározni mások felé, ha ők maguk is jól érzik magukat.

A szünetben, amelyet kötetlen beszélgetések és közös fotózások töltöttek meg a művészekkel, elérkezett az idő az olasz Cut & Styling nagykövetek, Alessandro Fratini és Ulderico Nasti fellépésére. Alessandro Fratini a geometria és a fenntarthatóság ötvözésére fókuszált, és precíz, strukturált vágásokat mutatott be, amelyek a haj természetes volumenét emelték ki.

Célja az volt, hogy a zöld jövő álmát jelenítse meg. Modelljeit Sara Lovari tervező öltöztette, aki papírból készült kreációiról ismert – ezek az erős vizuális hatású, geometrikus stílusú és fenntarthatóságra kiemelten figyelő ruhák tökéletesen illeszkedtek a koncepcióhoz.

Ulderico ezzel szemben egy olyan művet mutatott be, amely Olaszországot ünnepelte, találóan Be Italian címmel. Az ikonikus Mina – Ancora, ancora, ancora dallamaira előadott produkcióban az általa világszerte elismert hajszobrokat láthattuk, amelyeket egy modell és két táncos keltett életre a színpadon. A Dolce & Gabbana esztétikája által inspirált frizura egy rózsákkal teli remekmű volt, amelyek közül sokat teljes egészében hajból készített. Ulderico az 1950-es évek olasz dolce vita hangulatát idézte meg, ahol a fekete – a szicíliai hagyomány szimbóluma – keveredett a mediterrán élet vibráló melegségével. A haj textúrává, anyaggá, virággá vált: valódi művészi nyelvvé, amelyet Ulderico couture-anyaggá formált, és amely a bőrrel összefonódva páratlan, költői párbeszédet teremtett.

A show ezután egy igazi Noise Takeover-rá változott, amikor két meglepetésvendég, Provi és Jorge X lépett színpadra. Provi egy vizuálisan lenyűgöző, futurista esztétikából inspirált művet mutatott be, míg Jorge X egy kreatív, multiszenzoros előadással érkezett, amelyet élő DJ-szett kísért. A zene, a látvány és a hajformázás egyetlen magával ragadó, immerszív élménnyé olvadt össze.

A záróelőadást Richard Ashforth, a NOISE alapítója és a Vidal Sassoon nemzetközi kreatív igazgatója prezentálta. Ő a Vidal Sassoon történelmi archívumából merített inspirációt, és a múlt század ikonikus frizuráit értelmezte újra modern szemlélettel. Az előadás különlegessége az úgynevezett „matrjoska” effektus volt: a modell egy hatalmas kalapban lépett a színpadra, amelyet levéve egy ugyanolyan magas, hajból formált frizura tárult fel. Ezután frufrut vágtak, újabb átalakulási réteget adva a látványhoz. Végül a parókát is eltávolították, felfedve két rövid, 1950-es éveket idéző frizurát – ezzel egy látványos átváltozási sorozatot zárva le.

A show egy energikus és stílusos fináléval ért véget, amelyet a közönség lelkes tapssal fogadott. A záróprodukciót Elisabetta Cois jegyezte, aki tánccsapatával és az est során bemutatott összes lookkal tért vissza a kifutóra. Az este vacsorával és zenés after partyval folytatódott, ahol a résztvevők együtt ünnepelték a CITY, CUT & CULTURE sikerét. Egy olyan esemény volt ez, amely maradandó nyomot hagyott, és már a jövőbe tekint: jövőre Riga ad otthont a következő kiadásnak, amely új fejezetet ír a stílus és az innováció nevében.

A fellépő művészek

  • Lisa Farrall – világszerte elismert session stylist, a WIG LONDON elnöke és a TEXTURE NEUTRAL alapítója, jelenleg pedig a Schwarzkopf globális nagykövete.
  • Alessandro Strumbo – Digitális nagykövet, Olaszország.
  • Shi, Ping & Yang – Digitális nagykövetek, az AirTouch Milano csapat tagjaiként Shi és társai forradalmasították a kínai fodrászok megítélését Olaszországban, elnyerve több ezer szakember figyelmét.
  • Darren Chidlaw – Marketing- és oktatási vezető, EMEA régió, stratégiai szerepet töltött be a Schwarzkopf és az STMNT márkáknál.
  • Alessandro Fratini – Nemzeti vágás- és styling nagykövet, Olaszország legjobb fodrászai között tartják számon, 2024-ig az Essential Looks projektvezetőjeként dolgozott, jelenleg pedig nemzeti vágás nagykövet.
  • Ulderico Nasti – Nemzeti vágás- és styling nagykövet, Olaszország, 2023-as Avantgarde Award győzelme után ma a Schwarzkopf Professional nemzeti vágás nagykövete.
  • Provi – Meghívott művész: Az PROVI Academy az Európai és Ázsiai szépség esztétikáját ötvözi a Bauhaus-elv innovatív megközelítésével, és elkötelezett a fodrászipar új generációjának képzése mellett.
  • Jorge X – Meghívott művész: Jorge nemzetközileg elismert fodrász és oktató, aki vízió-vezérelt megközelítéséről ismert, a Quantum Hair projekt kulcsfigurája, ahol inkluzív, digitális és együttműködésen alapuló oktatást támogat.
  • Richard Ashforth – Meghívott művész: A NOISE alapítója, ma a Sassoon márka globális kreatív igazgatójaként dolgozik, hat alkalommal jelölték a British Hairdresser of the Year díjra.

A CITY, CUT & CULTURE sokkal több volt, mint egy egyszerű esemény: egy kulturális kiáltvány, amely arra hív, hogy újra felfedezzük identitásunkat a hajvágáson és hajszínen keresztül, hogy kapcsolódjunk a közösséghez, és hogy egy térben egyesítsük mindazokat, akik ugyanazt a szenvedélyt érzik a fodrászat iránt.

Szöveg és képek: Schwarzkopf Professional

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)