Keresés

Sarkady Lívia a kontyokról: Nem megijedni kell, csak nekikezdeni!

Sarkady Lívia a kontyokról és a győri barokk esküvőről is mesélt nekünk!

Sarkady Lívia fodrászdinasztiából származik: mindkét szülője, keresztanyja és nagynénje is fodrász. Már kicsi korában is sok időt töltött fodrászüzletekben, 10 éves kora óta pedig aktívan segített a szüleinek és figyelte a munkájukat. A fodrászaton kívül más szakmát el sem tudott képzelni magának: emberekkel beszélgethet miközben dolgozik, ráadásul egy azonnali öröm és visszaigazolás, amikor elkészül a vendég frizurája.

Sarkady Lívia és az alkalmi frizurák

Sarkady Lívia a Matrix oktatófodrásza, mellette és azon belül pedig kontyművész is. Saját képzései is vannak, valamint tanulók oktatásában is részt vesz.

„Szerintem előbb tudtam kontyot fésülni, mint hajat vágni. A másik nagy szerelmem a hajfestés mellett hajfonás és a póthajak használata. Fodrász szerettem volna lenni, de valami különlegeset alkotni. A konty és a fonás elkészítése már művészi alkotás, főleg ha ritka vagy rövid hajból készítünk egy alkalmi frizurát akár póthajak felhelyezésével. Fantasztikus érzés, amikor egy átlagos dologból egy csodát alkothatunk.” – nyilatkozta.

Arról is faggattuk, hogy miért vállalja olyan kevés fodrász a kontyok és alkalmi frizurák elkészítését:

„Vannak fodrászok, akiknek idegen terület a konty, nem tudják, hogy hogyan álljanak neki, mit szeretnének alkotni. Ezzel nincs is semmi gond, ezért vannak a szakmai képzések. Amikor a vendégek hozzák a képet, a fodrászok többsége megijed. Nem megijedni kell, csak nekikezdeni. A vendégnek a végeredmény számít.

Számomra nagyon fontos hogy előre felkészült legyek már a próbafrizurára is, így a nagy alkalomra pontosan ugyanolyan lesz a végeredmény is. Ez a komfortzóna nagyon kényes téma. Muszáj képzésre járni ahhoz, hogy a félelmeinket legyőzzük.”

Alkalmi frizura – Mi a trend 2024-ben?

Az alkalmi frizurák terén a koronavírus járvány Lívia szerint fordulópontot jelentett. Az addig virágzó kontyok és fonatok háttérbe szorultak. Most azonban ismét elkezdődött a látványos frizurák reneszánsza, olyannyira hogy a hétköznapokon is sokan kérnek alkalmi frizurákat:

„A járvány előtt minden alkalomra kontyot szerettek volna a vendégek, virágzott a Shamuratov-féle stílus. A járvány hatalmas változást jelentett: nem lehettek esküvők, vagy ha mégis, akkor nagyon kis létszámmal. Ekkor jöttek az egyszerű kibontott frizurák és az egyszerű fonatok. Most azonban újra kezdenek divatba jönni a bonyolultabb fonatok és a formázott, művészi frizurák. Mindenki ki akar tűnni a tömegből egy alkalmi frizurával. Az orosz vonal is ismét erősödik, a kontyok, feltűzések ismét hódítanak. Ma már a hétköznapokra is kérnek a vendégek alkalmi frizurát, mindenki szép szeretne lenni.”

Laikusként azt gondolhatjuk, hogy kontyok és fonatok terén is hasonló munkákat látunk, nincs sok különbség. Ám Lívia szerint ennek is megvan a kulcsa:

„Minden fodrásznak van egy stílusa, amivel kivitelez egy frizurát. Ha magunkat adjuk, akkor mindenki egy kicsit más fodrász lesz. Sokat kell tanulmányozni a divatot, trendeket és képezni magunkat.”

Ez pedig nem csak a tömegből való kitűnés miatt fontos. Az új trendeket Lívia szerint jó első kézből megtanulni, hogy a szalonmunka során már ne kelljen kísérletezni, csupán a meglévő tudást „eladni”. Így a végeredménnyel a fodrász és a vendég is elégedett lesz. A szakember kiemelte, minden fórumról lehet tanulni, legyen szó egy tanulóról vagy egy TikTok videóról. A lehetőségek előttünk vannak, nyitott szemmel kell járni.

Győri barokk esküvő

Győrben 1993 óta rendeznek barokk esküvőt évente egyszer. Egy három napos rendezvényről van szó, amely a barokk kultúrtörténetet idézi fel, kvázi egy időutazás ebbe a korba. A fiatal párokat minden évben keresik, akik vállalkoznak arra, hogy ebben a miliőben házasodnak meg.

Sarkady Lívia 2007 óta dolgozik fodrászként a rendezvényen, a hangulatról és a frizurákról így nyilatkozott:

„Annak idején a Győri Nemzeti Színház fodrásza készítette a korhű frizurákat az eseményre. Én pedig nagyon szeretem a póthajakat és a kiegészítőket, így én is jelentkeztem fodrásznak a rendezvényre. Először alig akadt vendégem, az első kettőnek szó szerint fizetnem kellett, hogy az én elképzelésemmel készítsem a haját. Utána azonban nálam is elkezdett kígyózni a sor.

Reggel 9-től 6-ig készíthetjük a frizurákat, ez alatt kb. kétszáz ember érkezik hozzánk. A városban már kialakult az a kultusz, hogy az emberek ruhát varratnak maguknak erre az eseményre és így érkeznek a hajköltemények készítésére. Lehetőség van bérelni is.

Néhány éve úgy döntöttem, hogy keresek még fodrászokat, akik ebben részt vennének, én azonban minden eszközt biztosítok ehhez: csatokat, kiegészítőket, díszeket. Olyanok jelentkezését is várjuk, akik még nem készítettek hasonló frizurákat. Én megmutatok néhányat, utána nagyon hamar bele lehet jönni. Évről évre új fodrászok csatlakoznak hozzánk, ami nagyon jó érzés. Mindenki elengedheti a fantáziáját. Az az érzés amikor az elkészült hajköltemények a csodás ruhákba öltözve elindulnak, tényleg mintha idő utazáson lennénk. Mindenki boldogan nézi a nagyszabású barokk eseményt."

Lívia kiemelte, hogy az idei rendezvényen újítás is lesz, mégpedig a "Casanova udvarhölgyei" választás. Amelyik hölgynek a legszebb a ruhája és frizurája, értékes ajándékokat nyerhet. Az esemény nemcsak itthon népszerű, de érkeznek vendégek Ausztriából, Skóciából, sőt Amerikából is.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, irány a győri barokk esküvő; legyél akár fodrász, akár csak néző!

Képek: Sarkady Lívia

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)