EBBEN A CIKKBEN
01Göndör hajvágás - más mint a többi02Az oktatás hangulata: szakmai fejlődés és inspiráció egy helyen"2020-ban, a Covid időszakában, a szalonban jelentősen csökkent a vendéglétszám, amikor egy hölgy bejelentkezett hozzám, és elmondta, hogy a Magyar Göndör Közösségből érkezett. Meglepett, hogy létezik egy ilyen csoport, ahol fodrászokat ajánlanak egymásnak. Utánanéztem, milyen technikákat várnak el. Akkoriban mindössze két fodrászt emlegettek rendszeresen a göndörség kapcsán, én pedig úgy döntöttem, hogy beletanulok a göndör hajak ápolásába és vágásába.
Elkezdtem kísérletezni, megosztani a munkáimat, és hamar rájöttem, hogy egy piaci rést találtam. Azóta egy teljesen új vendégkört építettem fel, és a göndör hajvágás az egyik kedvenc területemmé vált. Egy váratlan beszélgetésnek köszönhetően olyan irányba indultam el, ami azóta is meghatározó része a szakmai utamnak.
Göndör hajvágás - más mint a többi
Ahogy egyre mélyebbre ástam a göndör hajvágás világában, úgy kezdtem felismerni, hogy a hagyományos szabályok olykor inkább korlátoznak, mint segítenek. Mindig is lenyűgözött, hogyan lehet a bevett normákat tudatosan átlépni annak érdekében, hogy még kifejezőbb frizurákat alkossunk. Így találkoztam a kapcsolat nélküli hajvágás technikájával, amely eltér a fokozatos átmenetektől, mégis harmonikus és jól strukturált végeredményt hoz létre.
Az oktatásaim során az egyik kedvenc pillanatom, amikor a résztvevők felismerik, hogy a merész kontrasztok is lehetnek kifinomultak és hordhatóak. A nemrég megrendezésre került képzésen, két különböző kapcsolat nélküli technikát mutattam be – mindkettőt a modelljeim igényeire szabva. Az oktatáson arról is beszéltem, hogy a göndör hajvágás és a kapcsolat nélküli technikák felfedezése nemcsak szakmai fejlődést hozott számomra, hanem egy teljesen új szemléletmódot is a hajvágás művészetében.



Az oktatás hangulata: szakmai fejlődés és inspiráció egy helyen
A legjobb dolog az oktatásokban, hogy nem csak én adok át tudást, hanem magam is rengeteget tanulok a résztvevőktől. Szeretem látni, hogy a fodrászok egy-egy ilyen alkalom után mernek kísérletezni. Ez mindig hatalmas inspiráció számomra.
A hangulat felszabadult, mégis koncentrált volt – pontosan az a légkör, ahol az igazi fejlődés történik. Kérdések, új nézőpontok, és persze sok nevetés is része volt ennek a napnak. Hiszem, hogy egy jó oktatás nemcsak technikáról szól, hanem arról is, hogy bátrabbá váljunk, merjünk máshogy gondolkodni és kilépni a megszokott keretek közül."

Szöveg és képek: Kovács Temudzsin Alex
További cikkekért böngéssz az oldalon! :)