EBBEN A CIKKBEN
01Mentálhigiéné a szépségiparban02Tippek kiégés ellen03Következő mentálhigiénés program – 2025. február 10.Dolányi Éva eredetileg nyelvtanárnak készült, sokáig a turizmusban dolgozott. Egy belvárosi szépségszalonban recepciósként segítette a fodrászt a külföldiekkel való kommunikációban. Éva azonban néhány héten belül Milánóban találta magát a csapattal, ahol a márka és a termékek legnagyobb újdonságait ismerte meg.
A márka olyan szakembert keresett, aki megtanulja a szakmai dolgokat és egy szépségkomplexumot szerettek volna Magyarországon megvalósítani. Éva úgy gondolta, hogy üzletvezető/recepciós feladatkör vár majd rá, ám az olaszországi oktatáson kiderült, hogy valójában végzett fodrászt keresnek.
„Végül kint maradtam annak ellenére, hogy én elsősorban a nyelv megtanulásáért mentem. Elsajátítottam helyben a fodrász szakmát Lorenzo Bellardi mesterfodrász segítségével, a szakma mellett pedig az olasz életérzés is rám ragadt. Amikor hazajöttem, még mindig nem voltam biztos abban, hogy fodrász szeretnék lenni, megismertem azonban a Jacques Dessange hajvágás technikát, amibe teljesen beleszerettem. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy fodrász leszek.” – mesélte Dolányi Éva.
Mentálhigiéné a szépségiparban
Az itthoni fodrásziskola elvégzése után Dolányi Éva elvégezte a PTE szakoktatói képzését, megnyitotta saját szalonját, valamint folytatta a nyelvtanulást is. Tanulmányai során szakdolgozatban hasonlította össze a Jacques Dessange technikát az iskolában tanított technikákkal, később pedig elkészítette a Fodrászszakképzés Módszertani Kézikönyvét, amelyhez írt egy tanulói segédletet és egy digitális oktatói programot is.
„Amikor az oktatási anyagokat írtam, rájöttem, hogy foglalkozni kell a szépségiparban dolgozók mentális egészségével is és bele kell illeszteni a tananyagba, illetve a kurzusokba.
Nem elég ismerni a legújabb technikákat és trendeket, fontos a mentális egészségük fenntartása is. Az oktatások során ugyanis észrevettem, hogy a fodrászok kérdései nem csak a trendekre és technikákra irányulnak, hanem egy-egy problémás helyzet illetve vendég kezelésére vagy éppen az egészségükre. Ekkor álmodtam meg a mentálhigiénés egészségprogramot, amelynek célja a szépségiparban dolgozók testi, lelki és mentális egészségének megőrzése, illetve helyreállítása, szakmai összefogás és egy támogató közösség létrehozása.”

Dolányi Éva első ilyen programja 2024 szeptemberében került megrendezésre az Adrienne Feller Szépségterapeuta Akadémián és azóta is sikerrel kerül megrendezésre újra és újra.
Tippek kiégés ellen
A mentálhigiéné kapcsán egyik leggyakrabban hallott fogalom a kiégés. Megkérdeztük Évát, hogy miért érinti a fodrászokat ilyen mértékben ez a jelenség:
„Azért tudtam létrehozni ezt a programot, mert én magam is megéltem ezeket a problémákat. Egy este azt éreztem, hogy nincs kihívás a szakmámban. Nagyon sok kollégát is láttam, akik számára már nem jelentett örömöt a munka, csak és kizárólag a pénzért csinálták. Ezért kezdtünk el a kiégéssel foglalkozni, fejleszteni magunkat ezzel a problémakörrel kapcsolatban, hogy megoldást találjunk erre az élethelyzetre.Nekünk sikerült a kiégést visszafordítani, a szakma elhagyása nélkül. Ismét örömmel és lelkesedéssel dolgozunk.
A szépségipari dolgozók mentálhigiénés egészségprogram első témája a kiégés, pontosan azoknak szól, akik már évtizedek óta a szakmában dolgoznak, ráadásul egyedül. Ők azok, akik leginkább ki vannak téve a kiégésnek, hiszen nem feltétlenül van, akivel megbeszélhetik a problémákat, amikből manapság bőven akad.”
Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy mit tehetünk a kiégés ellen. Ezt is megkérdeztük a szakembertől:
„A kiégés mindannyiunkat érint: többek között a mindenkinek való megfelelni vágyás,a túlzásba vitt munka és szakmai nehézségek idézhetik elő. Fontos az idő- és energiamenedzsment: mennyit dolgozunk, és hogyan osztjuk be az energiánkat. Tudni kell kezelni a stresszes helyzeteket, amelyek leggyakrabban előfordulnak a vendégeid és közted. Tudni kell nemet mondani a vendégnek és tudni kell feltölteni az energiaraktárainkat, megtalálni azt tevékenységet, amely örömöt okoz, megismerni önmagunkat és fejleszteni lelki ellenálló képességünket. Az utóbbiak segíteni fognak abban, hogy elkerüljük a kiégést."
Következő mentálhigiénés program – 2025. február 10.
Akit érint a téma és bővebben is szeretne hallani ezekről, az részt vehet a következő Mentálhigiénés Programon, amely 2025. február 10-én, hétfőn kerül megrendezésre. Az előadást olyan mentálhigiénés szakemberek tartják, akik a szépségiparban is dolgoznak, hiszen ők tudják a legrelevánsabb ellátni a résztvevőket.
„Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes!”
Ez az Albert Einstein idézet áll vízióként a program mögött, ha megfogott, kattints az alábbi gombra és jelentkezz a programra:
Képek: Vivahair
További cikkekért böngéssz az oldalon! :)