Keresés

Új Sassoon kollekció - fodrászbeszámolók!

Hajas László, Kucsera Zsolt és Dudás Attila Londonban járt, ahol megnézték az új Sassoon kollekció bemutatóját!

Az új Sassoon-ház megnyitásáról már írtunk korábban, sőt szalonberendezési tippeket is megosztottunk a ház inspirációja alapján. Azonban a fodrászvilág szeme akkor nyílik ki igazán, amikor a márka új kollekciót mutat be, ez pedig a napokban meg is történt.

A Sassoon-házban mutatták be a brand 2025 tavasz/nyár kollekcióját, amelyet I-CONIC névre kereszteltek! Az új frizurák egyszerre elevenítik meg korábbi Sassoon modellek ikonikus hajait és vetítik előre a márka vízióját a következő évekre. Hajas László, Kucsera Zsolt és Dudás Attila élőben is részt vettek a kollekcióbemutatón. A véleményükért görgess a cikk végére!

Sassoon I-CONIC kollekció

Videóban is mutatjuk, hogy Mark Hayes, a Sassoon újdonsült vezető nemzetközi kreatív igazgatója - a pozícióváltozásokról itt írtunk - mutatja be az új kollekciót:

Fodrászbeszámolók a kollekcióbemutatóról

Hajas László

"Ha elmegyek egy bemutatóra, és csak egyetlen dolgot találok, amit be tudok építeni a tudástáramba, akkor megérte elmenni. Természetesen ezen a bemutatón is láttam néhány ilyen dolgot. Ilyenkor vagy megerősítést kapok arról, hogy én is jól csinálom a dolgomat, vagy pedig valami olyan újdonságot látok, ami által én is változtatok a munkámon.

Bár a kollekció alapvetően a jövő trendjeit határozza meg, ezúttal is láttunk néhány olyan technikát, amelyek korábban is fókuszba kerültek, de mindig egy kicsit más megközelítésben. A kapcsolatnélküliség és a mozgalmas textúrák továbbra is nagy hangsúlyt kapnak. 

Imádom Mark Hayes színpadi jelenlétét és munkáját, ahogy hozzányúl a frizurához, és ahogy kiemel egy-egy tincset. Óriási élmény őt élőben látni dolgozni. Mindemellett azonban örülök Richard Ashforth visszatérésének és kinevezésének, mert ő korábban oktatóm volt, találkoztunk néhány Alternative Hair Show-n, ezáltal pedig régóta jó a kapcsolatunk. Nagyon jó szakembernek tartom, aki új löketet adhat a Sassoon fejlődésének."

Kucsera Zsolt

"Az elmúlt egy évben nem voltam Londonban, így az út nagy várakozással töltött el. Elképesztő impulzusok értek, ugyanakkor fel is töltött ez a néhány nap. A szakmaiság mellett mindig próbálunk valamilyen kikapcsolódást is belevinni az utazásba, ez most is így volt.

A Sassoon kollekcióbemutatója egy egész napos esemény, amely nagyon impulzív és rendkívül informatív. A technikák mellett megismertük a koncepciót is a kollekció mögött. Bár technikailag nincs új a nap alatt, de vízió nagyon erősen jelen van, ami az I-CONIC kollekcióban nem más, mint korábbi Sassoon-hajvágások újragondolása. Természetesen ma már nem olyan formában van jelen egy-egy trend, mint korábban. Nem látunk egyetlen nagyon erős, meghatározott trendet, az azonban biztos, hogy az arc kiemelése és a kapcsolatnélküliség nagymértékben jelen van. Számomra ez volt az, amit kiemeltem a hallottakból, máshogy tudok tekinteni a kapcsolatnélküliségre.

Engem olyannyira inspirált az esemény, hogy a hazaérkezés utáni napon már beemeltem a tanultakat a szalonmunkába és teljesen új frizurát tudtam alkotni a vendégnek. Más látásmódot kaptam a kollekció által, ilyenkor mindig sokkal jobban várom a munkanapokat, összeszedettebben tudok dolgozni és jobban átlátom a koncepciót egy-egy munkám mögött."

Dudás Attila

"A Sassoon egy nagyon stabil és állandó színvonalat biztosító ideológia az őket számontartó fodrászközönség számára. Megmaradtak a klasszikus alapelvekre épülő kollekcióknál és a tudatos, formát kiemelő hajfestéseknél. Ez egy nagyon fontos dolog. A hajvágások megőrizték a precizitást és az angolszász alapokat, ugyanakkor szem előtt tartják az aktuális trendeket is.

Minden kollekció láthatóan óriási kutatómunka eredménye, egy bemutató pedig mindig nagyon jó gondolatébresztő. A látottak beépítése a szalonmunkába esetemben egy hosszú folyamat, de természetesen visszaköszönnek bizonyos gondolatok, amik egy-egy ilyen alkalomról származnak. Ez olyan mint egy jó film, vagy zene: a fodrászatra érzékeny embereket megérinti. 1998 óta járok rendszeresen a Sassoon Akadémiára, minden alkalom óriási inspiráció és az életem fontos része."

Képek: Sassoon Global, Kucsera Zsolt

Segítsd a munkánkat!

Segítsd a Fodrászinfó tartalmainak fejlesztését az alábbi kérdőív kitöltésével! Kattints a képre!

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)