Keresés

Mark Hayes: Sassoon minden értelemben ikon volt!

Exkluzív interjú Mark Hayes-szel, a Sassoon Academy kreatív igazgatójával!

Mark Hayes neve egybeforr a Sassoon Academy-vel. A kiváló fodrász tavaly a budapesti közönség előtt is fellépett a Budapest Hair Show-n. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy exkluzív interjút készíthettünk vele, amelyben pályájáról, a budapesti fellépésről és a jövő terveiről is kérdeztük.

Mi inspirált arra, hogy fodrász legyél?

A művészet mindig is nagyon természetes dolog volt számomra, sőt az egyik legkorábbi gyerekkori emlékem is az, hogy kézzel készítek, alkotok valamit. Már akkor is imádtam a kreativitás áramlását és folyamatát. Később, tizenéves koromban a technikai tervezés, a zene, a művészet, a stílus és a divat érdekelt leginkább. A fodrászat pedig mindezeket magában foglalta.

A hajjal való immár több, mint 46 éves kapcsolatom 1977-ben kezdődött a londoni South Molton Street-i Vidal Sassoon szalonban, ahol gyakornokként dolgoztam. Miután befejeztem a programot, 1979-ben a Sloane Square-i szalonban helyezkedtem el stylinstként. Már a kezdetekkor tudtam, hogy hová tartok: a kreatív csapat tagja akartam lenni. Szuper-kreatív maximalisták voltak, akik nagymértékben inspiráltak engem.

Milyen volt Vidal Sassoon-nal dolgozni? Mit tanultál tőle?

Vidal a szó minden értelmében ikon volt, a vele töltött idő pedig mindig tanulságos. Rendkívül szerencsés vagyok, hogy tanulóéveim elején találkozhattam Vidallal. Részt vettem egy inspirációs előadásán, amely akkora benyomást tett rám, hogy a jövőmet egyből az ő nevéhez köthető vállalatnál képzeltem el.

Pályafutásom későbbi szakaszában volt szerencsém több időt is eltölteni Vidallal, rendezvényeken és bemutatókon dolgoztunk együtt világszerte. Mindig udvarias és szerény volt. Kérdésekkel bombáztam őt a mérföldkőnek számító alkotásaival kapcsolatban, ő pedig mindig szakított időt a válaszadásra.

Mit tanultál a Sassoon Academy korábbi vezetőitől?

A pályám során lehetőségem adódott az iparág legnagyobb szakembereivel dolgozni. Az első napoktól kezdve tudtam, hogy a Sassoon Academy egy nagyon különleges hely rengeteg izgalmas és tehetséges emberrel. Minden oktató sokféleképpen tanított, mindegyikük hozzájárult ahhoz, aki ma lehetek.

Mark Hayes munka közben

Ennyi impulzus után, mi inspirál még ma is a szakmában?

Egyszerűen az, hogy szeretem, amit csinálok. A haj szeretete mindig elkísér és rengeteg tehetséges és inspiráló szakemberrel találkozom. Mindig törekszem a kreativitásra, így élvezem a hasonló gondolkodású emberekkel való közös munkát.

Milyen konkrét feladataid vannak a Sassoon Academy kreatív igazgatójaként?

Tisztában vagyok vele, hogy ez a pozíció óriási felelősséggel jár. Megtiszteltetés számomra, hogy fenntarthatom a név és a márka értékeit. Az ikonok nyomdokába lépni óriási lehetőség, ami minden nap élvezettel tölt el és fantasztikus utat járhattam be ennek köszönhetően.

Tavaly Budapesten léptél fel. Milyen élményekre emlékszel a látogatással kapcsolatban?

Az utazás az egyik legélvezetesebb része a munkámnak, Budapestet pedig egyszerűen imádtam. Gyönyörű történelmi város, szép emberek és egy szakmailag tudatos, hálás közönség vett körül. Szívesen töltöttem volna el hosszabb időt is a városban.

"Megtiszteltetés számomra, hogy fenntarthatom a név és a márka értékeit." - Mark Hayes így nyilatkozik a Sassoon brandről

Milyen tervek foglalkoztatnak az idei évben?

Amellett, hogy gondoskodom az új House of Sassoon ügyeiről, fejlesztem a szezonális kollekciókat és menedzselem a Sassoon Hair Design iránti világméretű keresletet. Manapság is ugyanolyan szenvedéllyel foglalkozom a hajjal mint a pályám elején és büszkeséggel tölt el, hogy tovább vihetem Sassoon örökségét.

Aktívan segítem a vállalat formálását és lehetőségem nyílik arra is, hogy az engem körülvevő szakemberekben is érdeklődést, sőt szenvedélyt keltsek a haj iránt. Legfőbb célom, hogy minél több szakember minél több kreatív lehetőséget kaphasson!

Képek: Mark Hayes

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)