Keresés

Fiatalodj hét évet! - Hush&Hush sajtótájékoztató

A Hush&Hush termékeiről Dr. Marc A. Ronert plasztikai- és esztétikai sebész, a márka egyik alapítója beszélt!

Hush&Hush sajtótájékoztató

Dr. Marc A. Ronert, a Hush&Hush és az Image Skincare kozmetikai márkák egyik alapítója egyenesen Miamiból érkezett, hogy megossza velünk a márkák innovációit, valamint hogy bemutassa új könyvét, amely az Age Later (vagyis öregedj később) címet viseli. A plasztika- és esztétikai sebész és őssejt-kutató feleségével együtt alapította a Hus&Hush márkát 2003-ban, azóta pedig az innovációk terén néhány évvel folyamatosan versenytársai előtt jár. Ronert saját tapasztalatai és a visszaigazolások alapján írta meg könyvét, amelyben részletesen leírja, hogy az életmód megváltoztatásának segítségével, hogyan fiatalodhat szervezetünk akár hét évet is.

A szakember prezentációját Nagy Réka modell, műsorvezető vezette fel, akiről talán kevesen tudják, hogy második diplomáját táplálkozási szakértő szakon szerezte Londonban. Kiemelte, hogy a Hush&Hush táplálékkiegészítői szinergiában állnak egymással, így fedezik a szervezet szükséges vitaminbevitelét. Véleménye szerint egy-egy termékkel kapcsolatban a személyes tapasztalat árul el a legtöbbet, így megosztotta a közönséggel forgatás utáni hajszerkezet megújítással kapcsolatos tapasztalatait is.

Dr. Marc A. Ronert – Fiatalodj hét évet!

Dr. Marc A. Ronert előadásából kiderült, hogy a testünk öregedésének 80%-át képesek vagyunk befolyásolni. Csupán a többi részt teszi ki a genetika illetve olyan környezeti tényezők, amelyeken nem tudunk változtatni. Éppen ezért testünk egészségéért mi vagyunk a leginkább felelősek. Kiemelte, hogy a dohányzás és az alkohol teszi a szervezetben a legnagyobb kárt. Ám, ha ezekkel a szerekkel nem élünk, akkor életmódunkat négy alappilléren keresztül változtathatjuk meg:

  • étrend,
  • mozgás,
  • elme,
  • bőrápolás

Tudjuk, hogy ez nem hangzik forradalmi megoldásnak. Dr. Ronert azonban kiemelte, hogy a mindennapokba beépíteni a megfelelő rutint, felér egy forradalmi fejlesztéssel. A szakember szerint táplálékkiegészítőkre mindenképp szükségünk van, hiszen a zöldségekben és gyümölcsökben már nem található meg az a vitamin- és ásványi anyag mennyiség, mint korábban. Kiemelte, hogy az amerikai lakosság fele nem végez szinte semmilyen testmozgást, ami nagyon súlyos probléma.

A szakember mottója: flexibility is longevity (rugalmasság egyenlő hosszú élet), ugyanis azt tapasztalhatjuk, hogy aki szép életkort megél az általában úgy éli azt meg, hogy fizikailag rugalmas marad. Így a két tényező összefügg: ha megőrizzük testünk rugalmasságát, hosszabb életet élhetünk.

Az emberek szeretnék a változást: a meditációs technikák egyre inkább terjednek, a stressz-szintre, az alvás minőségére pedig egyre többen figyelnek. Ezek mellett Dr. Marc A. Ronert szerint érdemes szépségipari kiegészítőkkel is támogatni egészségünket. A Hush&Hush és az Image Skincare termékei tiszta és természetes összetevőket tartalmaznak, így kiváló választások lehetnek. Az életmódváltás során kapott tanácsokból, a legjobb, ha kiválogatjuk, mit tudunk betartani. Ezekhez azonban tartsuk magunkat szigorúan.

A sajtótájékoztatót könyvdedikálás követte, majd a Hush&Hush valamint az Image Skincare partnerei egy egész napos képzésen vehettek részt.

Képek: Hush&Hush

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)