Keresés

Váradi Katalin interjú

Váradi Katalin karrierjéről beszélgettünk a Fodrászinfó Podcast adásában.

Váradi Katalin Ezüstkoszorús Fodrászmester, a JOICO művészeti csapatának tagja, valamint a KEUNE oktatófodrásza volt a Fodrászinfó Podcast legutóbbi vendége. Karrierjéről, az általa képviselt márkákról és a változásokról beszélgettünk Váradi Katalinnal.

Nagy boldogság, ha valaki azzal foglalkozhat, amit szeret. Katalin gyermekkorában bohóc szeretett volna lenni, de azután kétség sem férhetett ahhoz, hogy fodrász váljon belőle. Miskolcon tanulta a fodrászatot és az első gyakorlatokat is ott töltötte, valamint fodrásziskola utáni 3 évet is. Ezek után magánvállalkozásba kezdett Kazincbarcikán, de egy fordulópontnak köszönhetően 2012-ben Budapestre költözött.

A JOICO családként áll Váradi Katalin mögött

Katalin már korábban is ismerte a JOICO márkát, versenyek során is többször használta. 2012-ben a Budapestre költözéssel egyidőben szinte azonnal „egymásra találtak” a márkával. Immár ezzel a márkával próbálta felépíteni az új vendégkörét a fővárosban. Ez semmilyen szempontból nem egyszerű, de a JOICO mindenben segített neki, szinte családként álltak mögötte. Sok rendezvényen járt, ahol megmutathatta a munkáját, ezáltal pedig elkezdhetett kapcsolatokat építeni.

Váradi Katalin Ezüstkoszorús fodrászmester lett

Megismerkedés az új márkával

Egy-egy új márkával nem mindig könnyű megismerkedni még akkor sem, hogyha szeretjük a termékeit. Katalinnak is az első időszakban alaposan tanulmányoznia kellett a termékeket, hogy teljesen kiismerhesse őket. Ez főleg azért fontos, mert a vendégek sok esetben a márkát keresik, amivel egészséges lehet a hajuk, nem pedig a fodrászt. Ez segített Katalinnak a Budapesti vendégkör kiépítésében az első időszakban.

Ha valaki jól dolgozik, akkor bármilyen termékkel tud dolgozni, de ha prémium minőségű termékről van szó, akkor általában maradnak a vendégek, hiszen az eredmény sokszor azonnal látható.

Pár szó a KEUNE-ről

A Verotrade egy olyan professzionális márkát keresett, amely európai gyártással rendelkezik. Katalin ennek a márkának is oktatófodrásza, ez pedig egyáltalán nem ördögtől való. Egy jó fodrásznak több márkát ismernie kell, tudnia kell használni.

Katalin a szalonban mind a JOICO mind a KEUNE termékeit használja. A régi vendégeknek már megvan a bevált márkájuk, de az új vendégek esetében a választás soktényezős, de leginkább a hajminőség a döntő.

Oktatások egy új márka kapcsán

Fodrászok számára a termékek áttanulmányozásához képzések is rendelkezésre állnak szalontréningek és csoportos oktatások formájában is. Katalin szerint a KEUNE termékeinek megismerését a hajformázóknál és hajápolóknál kell kezdeni. Ha azt megkedveli, akkor a hajfestékeket is kedvelni fogja. Ugyanez igaz a JOICO termékekre is.

Egy fodrásznak manapság nagyon alkalmazkodnia kell a környezethez, például járvány, válság. A minőségből azonban semmiképp nem szabad engedni, mert az a végeredményt is befolyásolja.

Versenyzés és címek

A fodrászok biztosan, de a vendégek közül sokan talán nem tudják, hogy mesterfodrász és fodrászmester között különbség van. Mesterfodrász csak egy 5 éves képzés és egy nehéz mestervizsga után lehet valaki, a fodrászmesteri cím mára megváltozott, hiszen a versenyeken már nincs mesterkategória. Korábban ebből a kategóriából indulhattak a versenyzők nemzetközi versenyeken.

Manapság ma már nem is versenyeznek annyian, hiszen az interneten könnyebb magukat és a munkájukat megismertetni a leendő vendégekkel. Erre rengeteg felület áll rendelkezésre. Katalin szerint azonban hosszú távon nem biztos, hogy ez szakmai körökben eredményre vezet.

A tanulási folyamatok is nagy változáson mentek keresztül. Ma már sok oktató videó elérhető, illetve korábban még babafejek sem álltak rendelkezésre. A mai fiataloknak tehát sokkal könnyebb jól megtanulni a szakmát. Ezek ellenére azonban Váradi Katalin azt ajánlja a fodrásztanulóknak, hogy egy trénerrel, oktatóval kezdjék meg a tanulást, hiszen ez a társasági készségeket és a személyiséget is fejleszti a szakma elsajátítása mellett.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni

További fodrásztartalmakért böngéssz az oldalon, ha pedig tetszett a cikk, lájkold és oszd meg másokkal is! 🙂