Kiemelkedő JOICO szakmai eseményen vehettek részt a fodrászok szeptember 23-24-én a Grand Hotel Esztergomban. A JOICO idei legnagyobb eseményén Szikriszt József és Maria Sanotchi mellett Vicky Brown, a JOICO Europe üzletfejlesztési vezetője, valamint Bona Jörg, az európai kreatív csapat tagja is színpadra lépett.
Az esemény tehát sokoldalúnak ígérkezett. Vicky Brown előadásával kezdődött az esemény, aki olyan témákat fejtett ki, mint a social media, valamint az utóbbi évek változásaihoz való alkalmazkodás, amelyhez véleménye szerint a kulcs a folyamatos fejlődés. Ha pedig fejleszteni szeretnénk szalonunkat, az alábbiakban is gondolkodnunk kell:
- új vendégek vonzása,
- termékértékesítés a meglévő vendégeknek,
- a legújabb szolgáltatások bevezetése,
- a vendégek igényeinek felmérése,
- valamilyen specializáció bevezetése,
- folyamatos oktatás
Szóba került az áremelés is, amely a szakember szerint Európában mindenhol problémát jelent a fodrászok számára. A környezet változásaival azonban muszáj lépést tartanunk így az áremelés is elengedhetetlen.
Ezt vallja Szikriszt Joci is, akitől hasonló témájú prezentációt hallhattunk, némiképp a magyar viszonylatokra igazítva. Szóba került többek között a magyar fodrászok közösségi médiahasználata is, hogy mennyire fontos a jelenlét egyáltalán, illetve a posztok rendszeressége. A JOICO legújabb termékeiről is szó esett és hallhattunk néhány apró információt a márka 2025-ös újításairól is, ám ezeket egyelőre még nem árulhatjuk el.
JOICO Premium Club – Fodrászbemutató
Szikriszt Joci és Maria Sanotchi fellépése mellett Bona Jörg bemutatta saját fejlesztésű Signature Balayage technikáját, melynek lényege, hogy a face frame vonalában airtouch technikát alkalmazunk, a fej többi részén pedig hagyományos balayage-t. A bemutató első felében Bona mellett Maria dolgozott a színpadon, illetve bemutattak már előkészített modelleket is, akiknek styling készült a színpadon.
A második részben lépett szípadra Szikriszt Joci, aki a balayage technikával szinte ellentétes Color Blocking frizurát hozott, amely ma szintén óriási trend a fiatalok között. A Signature Balayagehoz hasonlóan itt is használható a technika face frameként, az arc kiemelésére. Joci szót ejtett még a göndör hajról, valamint a meleg árnyalatok fontosságáról is.
Ezen kívül a színpadon egy bob frizura is készült, amely Joci szerint is örök trend, ráadásul igazi jolly joker frizura. Fodrászként rengetegféleképpen készíthető, a vendég arcához könnyen igazítható, a viselő pedig könnyen karbantarthatja, így nagy segítség a hétköznapokban. A hajvágás közben Bona bemutatta egy Money Piece technikával készült haj stylingját, majd Maria Sanotchi is finishelte utolsó modelljét és szót ejtett a Defy Damage In a flash termékről, amely minden fodrász számára óriási segítség lehet a szalonmunka során.
A fodrászbemutató egy látványos fináléval zárult, ahol az összes modell haját ismét megcsodálhattuk! A svédasztalos vacsora után pedig egy éjfélig tartó partin vehettek részt a fodrászok.
Így látta az oktató
A JOICO rendezvényein bár nem cél a nagyszínpadi show, mégis egyszerre tudnak szórakoztatóak és rendkívül edukatívak lenni, miközben viselhető hajakat mutatnak be a legújabb trendek szerint. Az idei Premium Club eseményre is ez volt jellemző, a fodrászok igazán sokoldalú tudásra tehettek szert, és bár rengeteget hallunk a balayage és airtouch technikákról, minden alkalommal találunk az információk között valami újat is.
Bona Jörg rendelkezésünkre állt egy hosszabb interjúra is, amely hamarosan olvasható lesz az oldalunkon, de Szikriszt Jocit is megkérdeztük arról, hogy érezte magát az eseményen:
"Nagyon jól éreztem magam már az előkészületek alatt is. Igyekeztem mindent megfelelően előkészíteni és nyugalmat biztosítani az előkészületeken. Bona Jörg izgult, hiszen először tartott bemutatót Magyarországon. Azonban minden jól sikerült, még a modellek is jól érezték magukat az előkészületekkor.
Bonával egy élmény volt dolgozni, megnyerő színpadi jelenség, emellett pedig nagyon kedves és nyitott. Számomra különleges élmény jelentett, hogy az egykori mentorom is éppen Budapesten járt üzleti úton és benézett hozzánk az előkészületekre. Ő olyan módon tud kritikát megfogalmazni, ami előrevisz és jelen esetben is óriási lökést adott a bemutatóhoz.
Az volt a benyomásom, hogy a fodrászok is jól érezték magukat. Először szerveztünk olyan eseményt, ahol a partnereinket megvendégeltük és wellness élményt nyújthattunk nekik. Emellett az, hogy a JOICO Europe képviseletében Vicky Brown üzleti tippeket is adott a résztvevőknek, azt gondolom, hogy nagyon fontos tényező volt. Igyekeztünk egy sokoldalú esemény szervezni a partnereknek és azt gondolom, hogy ez sikerült is.”
Képek: VeroTrande Hungary
További cikkekért böngéssz az oldalon! :)