Keresés

Szofrán Zsolt: "Hamarosan visszatérek a képzésekhez is!"

A fodrász válaszol vendége Szofrán Zsolt!

Szofrán Zsolt az ország egyik legismertebb coloristja, ezen kívül a Henkel cégcsoporthoz kötődik a neve. A fodrászok már igencsak hiányolják oktatásait, Szofrán Zsolt azonban mindenkit megnyugtat: hamarosan visszatér a képzésekhez is! Vele beszélgettünk:

1. Hogyan indultál el a fodrász pályán?

Gyermekkoromtól fogva volt már egy haj iránti szeretetem. Amikor édesanyám hajat mosott, mindig én szerettem volna megszárítani. Amikor épp túl voltam az iskolaválasztáson, egy kedves fodrász ismerőssel beszélgettem a haj iránti szeretetemről és arról, hogy ennek ellenére nem fodrásziskolába jelentkeztem. Ő felajánlotta, hogy járhatok hozzá segíteni, tapasztalatot szerezni ebben a világban. Az érettségi után így egy olyan tudással és tapasztalattal kezdhettem el a fodrásziskolát, amit könnyen és gyorsan tudtam tovább fejleszteni.

2. A gyakorlat alatt vagy már a fodrásziskolában beigazolódtak a szakmával kapcsolatos álmaid?

Már abban az időben és azóta is rengeteget változott a szakmánk. Szerencsés vagyok, mert a fodrászat több szegmensében és ágazatában szereztem tapasztalatot. A fodrász iskola elkezdésekor azt éreztem, hogy annyi tapasztalatot szereztem korábban, hogy egy egyéves intenzív képzés többet ad, mint a normál két-három éves képzés. Szécsényi István tanulója voltam, neki köszönhetem a biztos szakmai alapjaimat. Három hónappal az iskola elkezdése után pedig már tanulóversenyeken indultam, ahol nagyon hamar értem el jó helyezéseket.

3. Mi vonzott a szakma colorist ágazatába?

Akkoriban Magyarországon nem volt különválasztva a szakma. Én kb. 15 éve definiáltam ezt magamban, hogy Colorist vagyok. Később a hajfestések egyre összetettebb és precízebb szakmiaságot igénylő hajszínei tették lehetővé itthon is, hogy külön válasszuk a hajfestést és a hajvágást végző fodrászokat. Érdekelt mindig a hajvágás is (és a szalonéletben napi szinten vágok hajat), de azt éreztem, hogy ha a szakma egy bizonyos részébe fektetem minden energiámat, abban nagyobb potenciál van. 2011-ben kezdtem dolgozni a Schwarzkopf Professional termékeivel, az ezt követő időszakban indult el a Colorist szakosodási hullám Magyarországon. Speciálisabb vendégigények jelentek meg, amikhez alkalmazkodnunk kellett. A piaci igények diktálják a trendeket, amiket aztán a vendégek kérnek. Ezek pedig sokszor nagyon alapos szakmai tudást igényelnek, és sajnos azt láttam, hogy Magyarországon nagyon kevesen tudtak hajat festeni. Sok képzésen az alapvető technikai tudás helyett az anyaghasználat kerül előtérbe, amit a fodrász próbál több-kevesebb sikerrel technikai tudássá alakítani. Pedig a hajfestés alapja a színelmélet magabiztos ismerete.

2014-2015-ben indítottam el az első egymásra épülő többnapos hajfestési képzéseket. Ezzel az volt a célom, hogy biztos alapot nyújtsak a szakembereknek és megoldásokat adjak a mindennapi szalonproblémákra.  Ha valaki alapos technikai tudással indul el a szakmában, az nagyon nagy előnyre tesz szert. A pályám kezdetén is alapvetően anyaghasználatot tanítottak a képzéseken, én ezt próbáltam megfordítani. Jól tudom, hogy fontos a termékértékesítés egy márka működésében, de ha valaki a stabil technikai tudás mellett tudja használni a saját anyagát, abból lesz a magabiztos és kiváló szakember.

4. Már említetted a Schwarzkopf Professionalt. Mit ad neked ez a márka?

Amikor váltottam erre a márkára, az csak félig volt a szándékos döntésem. Azt gondoltam, hogy nagyon jól tudok dolgozni a korábban használt márkával. Azonban, amikor rájöttem, hogy a Schwarzkopf Professional portfóliója mennyivel bővebb és nagyon lehetőséget ad a vendég igények kiszolgálására, akkor váltottam. Az azonban biztos, hogy ha nem tapasztaltam volna meg a termékek színvonalát, akkor biztosan nem váltok. Azonban a termékek fejlesztése olyan biztos alapokon történik, hogy ez a mai napig a Henkel márkák égisze alatt tart. Olyannyira stabil a termékek működése, hogy akár személyes jelenlét nélkül is tudok segíteni egy fodrásznak, ha megfelelően definiálja a problémát.

A Schwarzkopf Professional esetében a termékek 100%-ban úgy működnek, ahogy a színelmélet elvárja. A színek pontosak, tiszta pigmenteket tartalmaznak, magabiztosan lehet használni őket.

5. Ez a helyzet az Authentic Beauty Concept-tel is?

Ez a márka másfajta töltetet ad a pályámnak, hiszen a stylingra és a hajápolásra épül. A brand értékrendje a kezdetektől megegyezett a sajátommal. Nagyon élveztem, hogy már a termékek megalkotásakor is részt vehettem a termékek tesztelésben és piacra vezetésén. Saját „gyermekemként” tekintek rá. Azóta pedig, hogy világszinten bevezetésre került, azon dolgozunk, hogy a „modern fodrászat” követőinek nyújtsunk egy jó koncepciót, amelyben érvényesül az autentikusság, a „kevesebb több” elve.

Két küldetésem van: a fodrászok magabiztosan és jól tudjanak hajat festeni, a modern fodrászat követőinek pedig egy új irányt mutathassunk az autentikus, önazonos frizurák világában.

6. Ha valakihez még nem jutott volna el a Henkelnél történt változás híre, kérlek mesélj erről egy kicsit!

2024. január 1-jétől a Henkel Magyarország Kft. úgy döntött, hogy a közvetlen forgalmazás helyett egy disztribútori formátumba került át a több országban a forgalmazás. A döntés hátterében az állt, hogy lokális szinten ilyen módon egyszerűbben átláthatóbb és kezelhetőbb és gyorsabb a fodrászok kiszolgálása. Magyarországi raktár, gyorsabb logisztika, jobb vevő kiszolgálás, ez volt a változás legfőbb célja. Mint minden újdonság esetében, itt is adódtak nem várt nehézségek. A jó előkészítés ellenére is akadtak kétséges pontok, ezúton is köszönjük a fodrászok azóta is tartó türelmét és bizalmát a The Hair Pro Kft. teljes csapata felé.

A változás nagy előnye az is, hogy minimális személyi változás történt. A fodrászok számára ugyanazok az emberek állnak rendelkezésre, mint eddig és ugyanarra az akadémiára járhatnak képzésre. Ez minden márkánknak egy nagyon jó lehetőség, most azonban arra kell fókuszálnunk, hogy a régi rendszerből átálljunk az új rendszerre és mindent jól tudjunk működtetni, a megszokott színvonalon.

7. A cég szakmai vezetőjeként milyen feladataid vannak?

A The Hair Pro Kft.-ben én felelek a szakmai irányításáért és háttérért: oktatás, értékesítés és marketing támogatása a szakmai tudásommal és tapasztalásommal. A teljes cégcsoport szakmai gerincét biztosítom, koordinálom az oktatókat, képzéseket és az akadémiát, dolgozom a termékbevezetéseken, a webshop szakmai fejlesztésén is. Mondhatjuk azt, hogy mindent, amihez fodrászati szaktudás szükséges, én fogom össze. Ez a feladat nagyon sokrétű, emiatt eddig nem is tartottam önálló képzéseket az elmúlt hónapokban.

Most az a legfontosabb, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Ha ez megtörténik, akkor ezek a feladatok már nem lesznek napi szintűek. Hamarosan visszatérek a képzésekhez is, valamint a kreatív tevékenységekhez. Szükségem van azonban még egy kis időre ahhoz, hogy koncentrálni tudjak ezekre.

8. Vannak már konkrét terveid a következő képzéseidre vonatkozóan?

Óriási igény van színelméleti és festéselméleti képzéseimre. Ezeket mindenképp várják tőlem a szakemberek. Gondolkozom új, fókuszcsoportos képzéseken is, hiszen közösségépítő erővel is rendelkezik, ha egy csapat szakember több alkalommal találkozik. Jelenleg egy ilyen koncepció megalkotásán dolgozom. Próbálom folyamatosan felmérni az igényeket és teljeskörűen lefedni azokat. A nyár folyamán egy elég komoly online oktató videó anyag forgatásán dolgozom, hiszen a digitális térben is előre haladottan jelen kell legyünk!

9. Te magad jársz még oktatásokra?

A Schwarzkopf Professional által rengeteg online és külföldi lehetőségem van, akár egy-egy termék bevezetése kapcsán is. Júniusban megyek egy többnapos tréningre Hamburgba, a kint tanultakat pedig igyekszem a lehető leggyorsabban átadni az itthoni csapat számára. Közelegnek az ősz és a jövő év újdonságai, így most ezeken van a fókuszom.

10. Zökkenőmentes működés, visszatérés a képzésekhez. Ezeken kívül milyen terveid vannak még az idei évre?

Készülünk egy nagy regionális rendezvényre szeptemberben a Millenárison. Ez a teljes Henkel disztribútori régiót érinti. Ez 15-17 ország részvételét jelenti a rendezvényen, várhatóan több mint 800 résztvevővel. Az a megtiszteltetés ért, hogy a rendezvény záró show-ját mi készíthetjük majd el. Ez nagy szakmai kihívás a teljes magyar csapat számára. A részletek még szervezés alatt állnak, de hamarosan kiderül róla több információ.

Képek: Szofrán Zsolt

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)