Keresés

Túl sok a vendég? - ezekre figyelj oda

Néhány tipp, ha túl sok a vendég a szalonban!

A cím elolvasása után biztosan ezt gondolod: de hát kinek baj, ha túl sok a vendég? Hiszen az csak jó, ha sokan igényt tartanak az általad nyújtott szolgáltatásra. Tele a naptár és a bevételed is növekszik, panaszra nincs ok. Igen ám, de előfordul – különösen ünnepek és fesztiválok környékén – hogy annyi megkeresés érkezik, hogy már nincs hová beírni a vendégeket. Ilyenkor sok fodrász vállal túlórát vagy éppen osztja be rosszul az idejét, aminek eredményeképpen elúszik a munkában.

Kell azonban lennie egy határnak, nem szabad, hogy kiégjünk és belefáradjunk egy ilyen időszakban, hiszen a saját testi és lelki egészségünk is elengedhetetlen a jó munkához. Néhány szalon egy ponton túl nem fogad új vendégeket. Ilyen szalont üzemeltet Egerben Őzse Ákos is, aki „vendégkör-stopnak” nevezi a módszert. Ő segített a téma körüljárásában.

Mitől nőhet túlságosan nagyra a vendégkör?

Egy fodrászszalon nyitásakor az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő vendégkör megteremtése. Ennek természetesen akadnak nehézségei is, valamint olyan tényezőket is szem előtt kell tartani, mint az önmarketing vagy a közösségimédia-használata, kedvezmények bevezetése. Ha azonban „túl jól” csináljuk, könnyen előfordulhat, hogy már a kezdeti vendégkör is bőven elég, ám az idő múlásával egyre több megkeresésünk érkezik.

Ennek aztán egyenes következménye, hogy mindenkinek egyre későbbi időpontot tudunk adni, az új vendégek pedig elégedetlenkedhetnek. Ekkor léphet be a képbe a túlóra, ami viszont a saját magunkra vagy épp a családunkra fordított időből vesz el. Ennek egyik megoldása lehet a vendégkör-stop.

Őzse Ákos már évek óta így dolgozik: „7 éve folyamatosan tartom magam ehhez. Semmilyen ismerős és törzsvendég barátja nem fér bele. Ha ugyanis egyetlen személlyel is kivételt teszek, akkor mindenki más jogosan háborodhat fel.”

Mikor mondjunk nemet?

Sok fodrásznak problémát jelenthet eldönteni, hogy kinek és mikor mondhat nemet. Az azonban biztos, hogy minden egyes hozzánk jelentkezőt nem tudunk kiszolgálni, főleg ha valóban a családi állapotunk vagy éppen az egészségünk rovására megy. Az a lehetőség is fennáll, hogy a minőséget áldozzuk fel a mennyiség oltárán, amely egy olyan szolgáltatás esetén, mint a fodrászat, semmiképp sem megengedhető.

Azt talán mindenki észrevette, aki érintett a problémában, hogy a vendégkörében vannak olyanok, akikkel kellemesebben tölti az időt, szinte családként tekintenek rájuk. Emellett azonban akadnak olyanok is, akiknek bármennyire is igyekszünk, nem tudjuk megadni a számukra megfelelő szolgáltatást vagy éppen az első pillanattól látszik, hogy nincs összhang. Őzse Ákos szerint ez az a határvonal, ahol meg kell tanulni nemet mondani, hiszen nemcsak a vendég számára kell, hogy kellemes legyen az együtt töltött idő, hanem a fodrásznak is.

Hogyan kivitelezhető a vendégkör-stop?

Jogosan merül fel, hogy ha nem fogadunk új vendéget, akkor is egy idő után szabadulnak fel helyek: néhányan más fodrászhoz kezdenek járni, idősödnek, betegeskednek stb. Ilyenkor érdemes-e új vendéget fogadni? A válasz természetesen egyszerű, mindenki a saját élethelyzetének megfelelően dönthet. Sok esetben még egy limitált vendégszámmal sem egyszerű tartani a munkaidőt, jól jöhet néhány felszabadult óra.

„Én egyáltalán nem fogadok új vendéget. Született egy kisfiam, szeretném a kieső időt a családra is fordítani.” – Őzse Ákos

Természetesen a vendégkör-stoppal együtt jár az is, hogy a bevételünk növekedését máshogy kell megoldani. Néhány tipp Őzse Ákostól:

  • Mindig kövessük a piaci árakat a termékek és a szolgáltatások tekintetében!
  • Vállaljunk több hosszú szolgáltatást!
  • Értékesítsünk termékeket és fodrászeszközöket!

Túl sok a vendég – az első az időmenedzsment

Ha úgy érezzük, hogy kezd betelni a naptár vagy esetleg már tele is van, el kell gondolkoznunk azon, hogy változtassunk, illetve felülvizsgáljuk az időbeosztásunkat. Van azonban néhány praktika, amelyek megkönnyítik a munkaidőnk megfelelő beosztását:

  • legyen egy meghatározott napi vendégszám, amelyet nem lépünk túl,
  • vendégeinkkel a szolgáltatás végeztével egyeztessük a soron következő időpontokat is (akár egész évre!),
  • vezessük, hogy melyik vendég milyen szolgáltatást kér (ez segíti a felkészülést időben),
  • hatóidő alatt készítsünk el egy rövidebb hajvágást,
  • hagyjunk magunknak 5-10 perc ráhagyást pihenésre vagy az esetleges csúszásra,
  • ügyeljünk arra, hogy vendégeink időben érkezzenek vagy időben mondják le az időpontot,
  • jelezzük a szalon ajtaján és a közösségi médiában a létszámstopot

Természetesen mindenki cselekedjen a maga belátása szerint, hiszen a szakma az első számú megélhetési forrás. Ezt is érdemes szem előtt tartani, de semmiképp se hajszoljuk túl magunkat.

Szakmai segítség: Őzse Ákos

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)